2012. nov 12.

Időutazás -avagy mire jó egy hosszú vonatút?

írta: Szilárd.
Időutazás -avagy mire jó egy hosszú vonatút?

idoutazas.png

A hétvégén volt szerencsém jól "kiutazni" magam és hát mit csinál az ember a vonaton ha már eleget aludt, lemerült a telefonja ráadásul az ablakon keresztül is csak Alföldünk kietlen tájának nézegetésével tudja múlatni az időt? A könyveit otthon hagyta az asztal lábai alatt, a szomszéd ülésen terpeszkedő Jabbát pedig nem meri megszólítani beszélgetés kezdeményezése gyanánt, mert fél, hogy az a hirtelen megdöbbenéstől egyben lenyeli. Így jobb híján bámul hát maga elé, járatja az agyát és minden ostoba dolgot átgondol párszor. Az én vesszőparipám: az időutazás.

 

 

Elsősorban le kell szögeznem, hogy nem vagyok fizikus. Se elméleti se gyakorlati (bár az utóbbihoz több közöm van... Egyszer rázott már meg áram.) Ellenben több filmet láttam, mint egy átlagos embernek kéne, és valljuk be a telefonomat pedig rendszeresen elfelejtem feltölteni. Nem tudom, ki hogy van vele, de engem mindig jobban érdekelt például a szuperhős képességének működése, mint maguk a cselekedetei...) Szóval mire jutottam térben és időben:
Tegyük fel, hogy megvan az időgépünk, ez jó hurrá-hurrá, de vajon milyen törvényszerűségek szerint használható? Tekintsünk most el a működéséhez szükséges alapelvektől (hajlított tér, szuper húr elmélet, bla-bla... a lényeg, hogy van és működik valahogy.)  és vegyük csak az alap tényállásokat és mozifilmeket.  Nos akkor ezek szerint 3 időutazás fajtát tudunk megkülönböztetni.

1. Fix idővonal

A lényeg, hogy az idő történései megmásíthatatlanok, múltban és jövőben egyaránt. Tehát az idő fix. Minden, ami a múltban történt, az idézi elő az aktuális jelen történéseit. Mikor elhagyjuk az aktuális jelent, az semmit nem változik ugyanis az utazó a történelem része. Vegyünk egy példát: Visszautazom az időben, hogy megakadályozzam a Titanic elsüllyedését. A hajón felmászom a matrózhoz, és figyelmeztetem a veszélyre. Míg beszélek vele, pont miattam nem tud figyelni és pont én terelem el a figyelmét a jéghegyről. Visszatérve az újságból nem fog eltűnni a hír. A hajó ugyanúgy ütközött és tessék, megöltem több száz embert, de csak én tudom az igazságot. Izgi nem? Azaz minden próbálkozás a jövő megváltoztatására, csupán előidézi annak beteljesülését. Több százan próbálták már megmenteni a Titanicot és mind kudarcba fúltak (vagy tengerbe...HA!). Filmekben megjelenve:
Terminátor, Harry Potter 3, és személyes kedvencem: A 12 majom.

2. Dinamikus idővonal

a.)
Ez a legegyszerűbb és még is legfelfoghatatlanabb része a dolognak, ugyanis ez az elmélet paradoxonhoz vezet, amit nehezen fogad be az emberi agy. Az általános paradoxon pedig nem más, mint olyan állítások halmaza melyek egymásnak ellentétes tulajdonságokat foglalnak magukba mégis alkalmazhatók egy adott szituációra.
Igazából a legegyszerűbb példa erre a híres-neves "megölöm a nagyapámat" okoskodás:
Tehát visszamennék az időben, hogy egy akkora marhaságot kövessek el, hogy megakadályozzam nagyapám megismerkedését nagyanyámmal. Remek, sikerrel járok, de akkor apám nem születik meg és ha ő nem születik meg én sem fogok. Viszont ha nem születem meg, úgy nem tudok visszamenni, hogy megakadályozzam a találkozást és így apám majd megszületik, később én is. De ha megint létezem, akkor vissza fogok menni, hogy megakadályozzam és így tovább...
b.)
Ezt az elméletet megkerülendő a hollywoodi produkciók (nagyon okos és fizikusokkal együtt dolgozó) forgatókönyvírói filmre vittek egy alternatív megoldást, mégpedig az alternatív dinamikus idővonal elméletét:
lényegében hihetőbb, mint az "a.)" pont. A lényeg, hogy minden egyes változtatásnál egy új idősík jön létre, ami párhuzamosan fut az általunk ismert idővel. He? -látom a kérdést az arcokon a monitor előtt.
Tehát ha a múltban elkövetünk egy változtatást (legyen "Y" pont) és visszatérünk a jelenünkbe, azt tapasztaljuk, hogy gyökeresen megváltozott. Valójában az eredeti jelenünk is megvan "valahol", mert most egy párhuzamos szálon futunk. Ha visszatérünk és megakadályozzuk a csomópont létrejövetelét (Y), elméletileg visszaáll az általunk ismert rend, de amennyiben a változtatás előtt hozunk létre egy új idősíkot (nevezzük Y2-nek), lehet, hogy Y-sem történik meg és egy új eredetet kapunk.mw2.jpg
Filmekben remek példa erre a Vissza a jövőbe, Időzsaru de a Pillangó hatás is hasonló elven fut.


3. Multiverzum
A sci-fi és képregényírók, imádják ezt a szálat megragadni, mert (főleg hosszú sorozatok elkészítésekor) semmi felelősséget nem kell vállalni a történet hitelességéért. Két alapelvet kell betartani és a film sikeres lesz: Végtelen számú párhuzamos univerzum van és akármelyikben áll be változás, az "eredeti" univerzum változatlan marad.
Vegyük elő megint nagyapát. Átmegyek X2 univerzumba (a miénk X1) megölöm a nagyapám és visszatérek X1-be. Mi történt? SEMMI. Miért? Mert X2 és X1 sosem fedi egymást, ellentétben a dinamikus idővonal b.) pontjával.
Ha meghal a főhős csak átlibbenünk egy másik térbe, és hozunk egy újat magunknak.

mw3.jpg

Lásd: Sliders, Star Trek részben pedig Az egyetlen is ezt tárgyalja, csak ott létezik változó.

Ezek voltak a múlt megváltoztatására törekvő elméletek. Szerintem izgalmas belegondolni, hogy ebben a pillanatban is millió és millió másunk van szerte az időben, vagy abba, hogy több ezer utazó van széles-e világban és mikor azt hiszik befolyásolják az életünket, pont csak a világban megírt dolgukat teszik. Ezért szeretem a sci-fit.

Szólj hozzá

elmélet idő változtatás Időutazás