2013. jún 17.

Hús automata

írta: Szilárd.
Hús automata

rovid alap.png

Azt hiszem egyszer valaki azt mondta, hogy "- Majd ha az emberek már húst is csak automatából vesznek, akkor nagy bajban lesz az emberiség".
Nem tudom, de elgondolkodtató. Hihetetlen menyire, de mennyire végtelenül lusták vagyunk. Úgy értem mindannyian. Mint emberek. Jó, tudom hogy ezzel nem mondok egy nagy újságot, de a mai nappal is egyre közelebb kerültünk a fent említett kijelentéshez.
A Soyaux-ban elkészült az első hús automata, ami pont úgy működik, mint bármelyik üdítő, étel, telefon, lego, pokemon, vagy szexuális segédezköz automata a világon (bizony a felsoroltak mindegyike létezik*). Apró bedob - hús kivesz - termék hazavisz - majd egy kis fejvakarás közbeni töprengés, hogy hogy is kell húst sütni?
Videó:
 

Aztán arra gondolok, ha hirtelen kitörne egy apokalipszis, világégés, egyéb napi program, ami szokott a filmekben lenni, vajon az emberiség hány százaléka maradna fent ilyen körülmények közt? Nincs Tv, nincs internet. A hálózatok nem működnek, generátorok lemerülnek. Senki nem kezeli a villany, gáz és vízvezetékrendszereket. A csapból nem jön víz.
Hányan vannak közülünk, akik megélnének? Hányan tudnánk azt csinálni, amire ki vagyunk találva: túlélni?

Őszintén szólva van valaki, aki tud fáklyát készíteni? Íjat húrozni, kalyibát eszkábálni, vagy csak egyszerűen a példánál maradva: húst sütni? Melyikünk tudja hogyan szerezzen vizet és mire jó a sarkcsillag? Véleményem szerint az emberiség jobban ki van szolgáltatva a természetnek, mint valaha. Egy technikai fallal olyan messzire határoltuk magunk a természettől, ahol irónikus módun már védtelenek vagyunk vele szemben.

vending machine.png

A pokemon, telefon, LEGO és sex automata

Szólj hozzá

technika pokemon sütni hogy kell hús automata