Hjaj, de rég volt új bejegyzés. Rácsodálkozás vége...
------

Az elmúlt időszakban, körülbelül egy hónapra visszamenően, mint sötét lyukból a fénysugár előtört a felismerés technikai fejlődésem visszamaradását illetően. Arra döbbentem rá, hogy nem csak nincs okostelefonom, de sajna azt sem tudom mi fán terem az olyasmi. Persze addig világos, hogy vannak Androidok, meg kihalófélben lévő symbianok, de testközelből még sosem volt hozzá szerencsém.
Úgy döntöttem bepótolom ezt a "hiányosságot" és megvettem életem első okostelefonját. Majd fél órán belül az is kiderült, hogy ebből beszámolósorozatot kell készítenem!

Kicsit tanácstalan voltam a megfelelő készülék kiválasztásában. Így hát szép magyar szóval élve "csekkoltam" a neten a szóba jöhető telefonokat. Nem egyszerű kezdő felhasználónak lenni az biztos. A kereslet-kínálat és a halmozási kényszer sok-sok készüléket hoz a világra igen rövid időn belül. Van okos, van okosabb, szuper okos, kevésbé az, lányos, fiús, törhetetlen, japán, kínai, koreai, örök életet ígérő és van egyszerűen csak olcsó is. Kis keresgélés és utánajárás után úgy döntöttem, hogy egy Samsung Galaxy Ace lesz az én szívem szottya (és mert a piac túlnyomó többségét ez a gyártó uralja).

Ahogy minden rendes és a spórolás szagát megérező, de a biztonság kényelmét feladni nem kívánó sóher ember, így hát én is, elmentem a Media Marktba (ahová az ismerőseim is azért járnak, hogy megnézzék milyen filmet töltsenek le otthon), hogy kézbe vegyem megnyomogassam az új háziállatom egy példányát, amit majd jó eséllyel egy-két évig hordhatok is majd a zsebemben ( és aztán megvegyem máshol).

Én az ipon.hu-t választottam beszerzési szavannának, ahol kártyafüggetlenül, hűség szerződés nélkül legelésznek a készülékek. Mit mondhatnék, én még olyan ember vagyok, aki hisz a szabadság és mindentől való függetlenség látszatában. Bár azért annyira nem gazdag, úgyhogy beállítottam az online részletfizetési lehetőséget (csúnya szóval-hiteligénylés). Hát ennyit a szabadságról...
Kitöltöttem hátszáztizenkétmillió hivatalos papírt, plusz-mínusz 5-6, ezután el is vittem az átvevőhelyre, ahol a felét visszaadták, egy harmadát bedarálták a többit aláíratták és megtartották maguknak. A híres-hírhedt magyar ügyintézés fogaskerekei ezúttal úgy látszik zökkenőmentesen őröltek. Na persze, hisz a kölcsönpénzről van szó... Végül a jóvágású ügyintéző hátragaloppozott, hogy kihozza nekem a készüléket. Te jó ég, az első fizikai kontaktus. Izgi.
Amint letette elém első pillantásra arra gondoltam (persze még csak a doboz alapján), hogy bár a telefonok kijelzője egyre csak növekszik, a dobozuk mérete valahogy egyre inkább csökken. Az aksin és két kábelen kívül nem is férhet el benne több holmi. Talán még a levegőt is kivákuumozták belőle.

Fogtam hát a mini dobozt és álmélkodva a világ dolgairól hazafelé indultam. Ekkor még nem is sejtettem mi vár rám, ha kinyitom a dobozt és hogy új kapcsolatom olyannyira nem vesz repülőrajtot, hogy tudat alatt el is nevezem őt. Sandy.