2014. okt 20.

#65 Hol van Károly Róbert felirata?

írta: Szilárd.
#65 Hol van Károly Róbert felirata?

karoly_robert_felirata.png

Nem is olyan rég, újra a Hősök terén járva felfigyeltem valamire, ami addig még sosem tűnt fel. Ha már ott voltam és rám tört a művelődés vágy is, elindultam az emlékmű jobb oldalától balra, közben szemügyrevettem az uralkodók szobrait és elolvastam még a domborművek alatti feliratot is. Egészen Károly Róbertig. Ott aztán meg kellett állnom, mert nem fért a fejembe, hogy lehet, hogy eddig minden dombormű alatt volt felirat, alatta meg nincs. Hát mitől olyan különleges ez a szobor?

karoly_robert_felirata2.png
Mire hazaértem, már kiment a fejemből és elfelejtettem utánanézni, de a hétvégén a napsütés megint kicsalt a városba és ismét szembetaláltam magam a nagy üres „felirattalansággal”. Na pedig, ha már ott voltam, megkérdeztem néhány járókelőt és turistát, hogy szerintük mi jelenség oka. A kedvenceim:

-   „Volt, csak mert megrepedt ott a kő és gyorsan ki kellett cserélni, azon meg nem volt felirat.”

-   „Someone stole it” /Ellopták/ (Egy ázsiai turista)

-   Miért, a többi alatt van?!

-   A háborúk alatt nagyon megrongálódott az emlékmű és a helyreállításkor már nem tudták pontosan mi volt ott.

-   Lekopott.

Az abszolút kedvenc válaszom egy 9 éves kislány szolgáltatta, aki szerint „még nem találták ki mit ábrázol a kép”.
Hazaérve aztán utána olvastam a tér történetének (Wiki, Kárpát-medence útikönyv) és igaz, hogy többször megrongálódott és valóban sok változtatást végeztek rajta. Több szobrot lecseréltek, egyes domborműveket kicseréltek, de a Károly Róbert alatt található domborművel kapcsolatban a helyes válasz azonban ez:

Az ok: politikai korrektség. Mikor 1905-ben először helyezték el a talapzaton, még volt neki. Így hangzott: "A magyarok a morvamezei ütközetben Cseh Ottokár ellen megsegítik Habsburg Rudolfot. 1278." Ám a II. világháború után a Milleniumi Emlékmű helyreállításakor úgy vélték, hogy a jószomszédi viszony megtartása miatt jobb lenne csendesebben büszkélkedni a közeli országok múltbeli legyőzésével. Úgyhogy ennek a domborműnek "eltüntették" a feliratát.

Nincs több kérdésem bíró úr!

UPDATE: 
Azaz, de van kérdés. Ahogy a kommentek között is valaki felvetette; mi köze Károly Róbertnek a morvamezei ütközethez? Károly Róbert született és élt: 1288 - 1342.
A második morvamezei csata, amelyről a dombormű szól, 1278-ban esett. Szóval, ez egy újabb érdekes kérdést vet fel:
Ha a többi szobor alatt kivétel nélkül olyan dombormű található, amely kapcsolódik is az illetőhöz, Károly Róbert alatt miért olyan van, aminek semmi köze hozzá, ráadásul olyan, aminek a feliratát is el kellett dugni?

Az egyetlen épkézláb magyarázat, amit találtam az, hogy, bár a mű IV. (Kun) Lászlót ábrázolja a morvamezei csatában, amint segít Habsburg Rudolfnak (amúgy a dombormű jobb oldalán látható, ahogy kezet fognak), IV. Lászlónak az életvitele és a pápával való viszonya miatt, esélye sem volt bekerülni a szoborcsoportba. Azonban ez az ütközet mégis olyan jelentős esemény volt - hisz a Habsburgok ezen győzelem miatt tudtak terjeszkedni Európában -, hogy a domborműnek be kellett kerülnie a térre, főleg, hogy eredetileg (1945 előtt) a tér szobrainak felét a Habsburg uralkodók másai tették ki.

Szólj hozzá

felirat Budapest Hősök tere