Körülbelül egy hete írtam élménybeszámolót az egyik legjobb budapesti underground rendezvényről a Journey to the end of the night - Budapestről és aki arról lemaradt, íme, ilyen rövid időn belül itt a következő esemény, ahol hasonlóképp kifuthatják magukat, vagy tüdejüket a lelkes -de mindenképp egy kissé őrült- jelentkezők. Ez lesz az ötödik alkalommal megrendezett Capture the flag játék a „Budapest Up!”, rendezésében.
Na de még is mi az a Capture the flag?

A videó-játékokban kicsit jártasabb ember már azonnal vágja is rá a választ: ez egyfajta zászlószerző játék, amiben két csapat verseng egymással, a cél pedig a másik csapat zászlajának megszerzése és a saját bázisunkba való eljuttatása, anélkül, hogy útközben elkapnának, megsemmisítenének, bedarálnának stb... máskülönben a zászló visszakerül a kiindulási pontra. Millió-egy játékba ültethető ez a móka a paintball-tól kezdve, a számháborún át, a virtuális csatatérig.

Most szombaton (szept. 21-én) a budapesti Városligetben lesz egy ilyen játék és bárki részt vehet rajta, aki képes két adrenalin löket közt levegőt venni és futni az ellenség hordáival a hátában, a csapat becsületéért, a hazáért, vagy amiért neki tetszik... Bővebb infókat és a játékszabályokat az esemény facebook oldalán találhatjuk a városligeti fogócskáról.

Most szombaton (szept. 21-én) a budapesti Városligetben lesz egy ilyen játék és bárki részt vehet rajta, aki képes két adrenalin löket közt levegőt venni és futni az ellenség hordáival a hátában, a csapat becsületéért, a hazáért, vagy amiért neki tetszik... Bővebb infókat és a játékszabályokat az esemény facebook oldalán találhatjuk a városligeti fogócskáról.

Mini élménybeszámoló:
Én tavaly (- előtt. Te jó ég, de rég volt...) vettem részt egy ilyen városi CTF-en a Margitszigeten. Hasonlóan a Journey to the end of the nighthoz itt is az a különlegessége és élménye a dolognak, hogy ugyanazokon a tereken, utcákon rohangálunk, ahol nap mint nap megfordulunk, de most mégis másképp tekintünk a környékre. Most nem utcák vannak és nem terek, hanem csatatér és minden csupán taktikai térkép.

Erre körülbelül akkor döbbentem rá, mikor megérkeztünk a Margitszigetre egy-egy sörrel a kezünkben, hogy szórakozzunk egy jót, szerezzünk egy rakás pontot, mert elvégre ki ne tudna lefutni pár métert?! Gyerekjáték! Hm, aztán kiderült, hogy tulajdonképpen szinte MINDENKI tud futni és nem is pár métert és ráadásul sokkal inkább felnőttjátéknak tűnt nekem. Elsőre fura volt látni a sok, tényleg lélekszakadva rohanó tízen, húszon, harmincéves embert, mintha az élete múlna a dolgon, úgyhogy hamar dobtam a sörömet és beálltam karszalagért.

Leginkább kétféle játékstílust játszhatunk és én, naná, hogy elsőként a legkényelmesebb poszt betöltése mellett döntöttem: őrizni a zászlót, nehogy elvigyék. Tehát aki közelít a zászlónk felé azt csak meg kell érintenem, ezzel kiejtve őt és visszabattyogásra kényszerítve a saját területére, hogy "újraéledjen". Eddig egyszerűnek tűnt, de mikor a több mint tíz főből álló sipító gyerekhorda megindul felém és is elengedtem egy vékony sipítást és úgy ugráltam jobbra-balra, hogy majdnem elvesztettem önnön tér-idő kontinuitásom.

Persze kitartó munkával és jó taktikával meg lehet szerezni a másik csapat zászlaját. Sajnos velünk is így történt végül, úgyhogy döntöttem és posztot váltottam. Átvágtam az egész Margitszigeten, hogy elérjem a pirosak második bázisát és csatlakozzak a sárgák (a csapatom színe) összehangolt támadáshoz. Két oldalról kívántuk megrohamozni a zászlót és a két "vezérünk" mobilon tartotta egymással a kapcsolatot, hogy egyszerre induljon az akció. A terv bevált ugyan, de engem rögtön az első hullámban egy bájos mosolyú, szőke lányka úgy visszavágott, hogy csak pislogtam zavarodottan a messziségbe.

Aztán kezdett már sötétedni, szóval a játék hamarosan véget ért, de utána a szervezők elővették a hangfalakat és egy rövid, instant szabadtéri iszogatós, ismerkedős átbeszélős buli kerekedett. Az esemény végeredményére ugyan nem emlékszem, de ami megmaradt az egészből az bőven kárpótolja ezt a hiányosságot.