Volt egy ismerősöm, elég közelinek mondható. Már rég nem találkoztam vele élőben, most mégis írok róla egy kis szösszenetet, mert azt hiszem mindenkinek van egy ilyen Ákosa az ismerős repertoárjában. Ráadásul, épp itt az ideje egy elgondolkodtató posztnak is...

"Ákos sokáig nem találta a helyét a világban. Nehéz definiálni, hogy milyen csoportba osztható Ő. Nézd, van egy történet az osztrigáról és a sasról. Az osztriga a tenger mélyén él, vastag páncél borítja a testét így nem is mozog túlságosan sokat. Kemény burkába zárkózva éli mindennapjait a víz mélyén. Ha egy kósza áramlat arrébb sodorja, hát arrébb kerül és attól fogva ott éli tovább az életét. De a sas, a sas épphogy ellenkezője az osztrigának. Ő a levegő királya, nincs kiszolgáltatva a természet szeszélyeinek, uralma alá hajtja a szellőt és meglovagolja azt.
Történt hát egy nap, hogy a sas a tenger fölött szállt és letekintve észrevett egy szép kövér osztrigát, amit épp a sekélyebb vízbe sodort egy áramlat. Leszállt felkapta és a magasba emelte, hogy visszavigye a fészkébe, hogy jót lakmározzon belőle. Az osztriga félúton feleszmélt és résnyire kinyitotta a páncélját. Ami látvány elétárult leírhatatlan volt számára. Belátta a tengert a sekély víztől egészen a horizont széléig. Teljesen lenyűgözte az új élmény és addig-addig mocorgott a sas éles karmai között, míg végül kicsúszott és visszazuhant a tengerbe. A sas egyszerűen továbbszállt, de az osztriga sosem felejtette el mit látott a felszín felett. 
Ákos sokáig úgy gondolt magára, mint a sasra. Mint akárki más, aki hallotta ezt a történetet sas szeretett volna lenni. A sas, aki nincs kiszolgáltatva semminek. Ahogy múlt az idő Ákos véleménye lassan megváltozni látszott. Elvégre az osztriga végül kiemelkedett a vízből és látta azt, ami a többi osztriga számára láthatatlan volt. Ahogy visszahullott a tengerbe többé már nem egy átlagos puhatestű volt. A sas, pedig csak egy sas maradt. Sosem szállt alá, túl büszke Ő, sosem ismerte meg a másik oldalt, így az osztriga, aki többet látott magasabbrendű lett.
Ákos rájött, hogy mielőtt szárnyalni próbálna, jobban jár, ha előbb felismeri saját képességeit és saját közegét. Így látszólag a tömegbe tartozik, de még is felettük áll, mert tudja, hogy mit kell mondania, és mikor kell előrukkolni vele, ha valakit meg akar győzni. Bár nem sas ugyan, de minek a külső, ha csak a siker a cél."

A sors iróniája, hogy Ákos azóta eltűnt. Csak pár ingem maradt meg belőle.